Talár és paróka 2.

Bűnperek hulla ellen I.

A semmit meg nem bocsátó, semmit el nem engedő jogi megátalkodottság olyankor is merev maradt, amikor a tettes meghalt. A megtorlás rideg elve, vagy más szóval az államosított bosszú a holttesten is kitöltötte hideg dühét. Mikor II. Károly visszatért Angliába és elfoglalta apja trónját, Cromwell és néhány társa már a Westminster-apátság márványkockái alatt pihent. De még a holttestük sem maradhatott büntetés nélkül. 1661. január 30-án, I. Károly kivégeztetése évfordulóján Cromwellnek és két társának koporsóját kiemelték a díszsírhelyről s elhurcolták Tyburnbe, a közönséges gonosztevők vesztőhelyére. Ott a há­rom hullát felakasztották, napestig a bitón hagyták, majd mind a háromnak fejét vették s elásták őket az akasztófa alá. A ritka látványosságnak nagy volt a nézőközönsége; London előkelő hölgyei kötelességüknek vélték, hogy Tyburnbe hajtassanak s megrakodjanak egy „érdekes kép" emlékével. Minő idegeik lehet­tek ezeknek az asszonyoknak! A memoáríró Pepys szokott szá­razságával felsorolja január 3o-nak eseményeit: prédikációt hall­gatott, levelet kapott a bátyjától, azután meglátogatta Lady Battent. Ez épp akkor jött meg Pepys feleségével Tyburnből, ahová kimentek megnézni a három akasztott hullát. Minden kommentár nélkül, mint rendjén való dolgot említi meg a hölgyek kirándu­lását.